A nyugdíjrendszer kutatását számos összetevő nehezítette. Egyrészt szembesülni kellett azzal, hogy Romániában nagymértékben hiányzik a nyugdíjreformra vonatkozó kritikai vagy összehasonlító szemléletű tudományos kutatás. Mindazok, akik ezen a területen dolgoznak, dolgoztak és/vagy tudományos munkákat jelentettek meg, legtöbb esetben a hivatalos álláspontot képviselték, annak következményeként, hogy a nyugdíjrendszert érintő központi apparátus tagjaiként nyilvánultak meg. Ennek magyarázata talán abban keresendő, hogy a román jogi oktatásban a társadalombiztosítási jog csak mintegy mellékesen jelenik meg, ezért nagyon szűkkörű az a szakértői csoport, aki tudományos kutatás tárgyaként tekintene a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kérdésre. Mindezeknek a következményét jelentette az is, hogy a szerző kutatásai során sokszor alapvetően csak hivatalos dokumentumokra, például parlamenti viták átirataira, illetve magára a létrejött joganyagra támaszkodhatott.
Scientia Kiadó
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Scientia Kiadó a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadója; az egyetem Tudományos Kutatásszervezési Osztályának alegységeként fejti ki tevékenységét.
Scientia Kiadó
400112 Kolozsvár
Mátyás király u. 4. sz.
Tel: +40 364 401454
E-mail: scientia@kpi.sapientia.ro