A felsőoktatás megszervezése, az egyetem létesítése évszázadok óta visszatérő kérdése a magyar és az erdélyi közéletnek. Tudták a királyok, a fejedelmek, de még a Bécsben székelő uralkodók is, hogy elsősorban itthon, a lakhelyhez minél közelebb kell megoldani a taníttatást, csak így válik az a szélesebb tömegek számára elérhetővé. Összmagyar viszonylatban öt, erdélyiben három évszázadon át folytak a próbálkozások a felsőoktatás megszervezésére, egyetem létesítésére. Az egyetlen és csak kevesek számára elérhető nagyszombati, majd budai, illetve pesti egyetem mellé mégis csak a XIX. század utolsó harmadában sorakozott fel a második magyarnak tekinthető tényleges egyetem. Hogy aztán újabb évtizedeknek kelljen eltelnie, amíg a XX. század elején még két egyetem létesül. A négy egyetemmel rendelkező országot 1920-ban feldarabolják, s két egyeteme a határon kívülre esik. Ezek épületei, felszerelései elvesznek, de az egyetem mint intézmény elmenekül, új életre kél két másik városban. S az egyiknek megadatik a visszaköltözés rövid öröme, de aztán a ki nem mondott végleges felszámolás bánata is. Ez utóbbi a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem.
Editura Scientia
UNIVERSITATEA SAPIENTIA
Editura Scientia este editura Universității „Sapientia” din Cluj-Napoca, înființată în anul 2001. Activitatea editurii este organizată în conformitate cu misiunea și strategia de dezvoltare educațională și științifică a universității.
Editura Scientia
400112 Cluj-Napoca
Str. Matei Corvin nr. 4.
Tel: 0040-364-401454
E-mail: scientia@kpi.scientia.ro
Site: https://www.scientiakiado.ro